1. fejezet

(Sienna Szemszöge)
Ma is borzalmas napra ébredtem. Mint mindig. Kimásztam a koporsómból, majd a hűtő felé közelítettem, hogy egy kis vért reggelizzek. Sajnos, amíg az iskolába járok, csak palackos vért ihatok, és semmi gyilkolás. Mikor végeztem, a ruhásszekrényem felé közelítettem, hogy kivegyem a mai ruhámat. Egy piros, rövid skót kockás szoknya, és egy mintás póló.

Tökéletes. Amikor felöltöztem, kiléptem az ajtón, ami az előtérbe vezetett. Már rengetegen, sürögtek-forogtak. Hirtelen valaki nekem ütközött, én pedig reflexből a falhoz emeltem. Egy elsős volt. Nagyon megijedt.
- Bocsánat, bocsánat. Ne bánts! - kérlelt.
- Nem foglak. Menj! - mondtam.
Ahogy a lába a talajt érte, nyomban elfutott. Kac-Kac. Pedig nem is vagyok olyan ijesztő. Egy kajla vigyort eresztettem, majd mentem tovább. Az első órám kínzás tan volt. Ez volt az egyetlen tantárgy, amiben 5-ös voltam. De hát mondjuk, nem fair, a többiekkel szemben, mert vámpír vagyok. Se baj. A terembe érve elfoglaltam a helyemet a második sorban. Frenkie mellett ültem. Ő Frank Einstein unoka húga. Jó fej, viszont néha kiráz tőle a hideg. De jókat szórakozunk általában. A csengetés előtt pár perccel Érkezett meg az iskola "nagymenője", és a csicskája. Hogy szakadna le a füle attól a sok aranytól. Mondjuk nem lenne egy nehéz dolog, mivel zombi. A kutyája meg egy szellem. Régen Rebeccaval legjobb barátnők voltunk, de magához csalta. Undorító, hogy egyeseket pár ruhával el lehet csábítani.
Elénk ültek le. Tökéletes. Elővettem egy papírt, és írni kezdtem rá.
„Köpő csövezünk? Sienna :) „
Majd elé toltam a papírt. Egy nagy vigyor terült el az arcán, majd bólintott. Mind ketten a táskánkhoz nyúltunk, és kivettünk egy-egy szívó szálat, majd megtöltöttük és kilőttük. Gyors eldugtuk őket, az egész osztály nevetett. Nem értették, hogy mi is történt.
- Min nevetnek Geoff? - ordított pad társára.
- Csak néhány galacsin van a hajatokban. - kuncogott.
- Hogy mi? - hördül fel. - Mégis ki merészelte?
Egy páran ránk kezdtek mutogatni.
- Ó istenem gyerekek! Nincs bennetek tartás? Talán féltek egy ZOMBITÓL? Útól se érne titeket! - szóltam le őket.
Rengetegen elkezdtek nevetni.
- Idefigyelj vér szívó! Nem vagy jobb nálam! Csak azt hiszed, pedig nem! Simán leverlek! - osztogatott.
- Üss meg! - mondtam teljesen nyugodtan.
Erre egy mozdulattal kikerültem az öklét. Össze vissza kalimpált, de ezzel csak ő járatta le magát, nem én.
- Pff... - adtam ki egy halk hangot.
- GYEREKEK! Hadjátok abba! - szólt ránk Mr. Wingg.
Az óra nagy részében az 5 szemű békák felboncolását tanulmányoztuk. Guszta volt. Az óra végezetével kisétáltam a teremből, és a következő órám terméhez siettem. Szemből jött Mrs. Hárpia. És rendesen nekem ütközött. A szánalmas, azt hiszi ez most nekem annyira fáj. Majd mikor hátrafordultam, erre kibuktatott. Rendesen nekiestem az egyik Római kori szobornak, ami széttört. Ajjaj. Most mi lesz?
- Leállhatnál te szutyok! - ordítottam rá.
- Magadról beszélsz? - mondta.
- LÁNYOK! Azonnal az igazgatóihoz! - küldött minket be Mrs. Medúza, az igazgató nőhöz.
Igazgatói előtt...
- Nem tudom nekem miért kellett idejönnöm, amikor ez a te hibád! - mondta flegmán. - Te törted el.
- Már megbocsáss! Ha emlékeznél, ez nem az én hibám volt! - emlékeztettem.
- Az irodámba, azonnal! - szólított minket az igazgató.
Az igazgatói szobában...
- Az a szobor, már két évszázada az iskolánkban van. Mi történt?
- Nem tehettem róla... - kezdtem el.
- Ő TEHET RÓLA! - vágott közbe.
Elkezdett zombi módjára sétálni, de én meg akartam állítani, mire ő leverte a szobrot.
- És a szaga is büdös volt... - mondta, az orrát befogva.
- Ez csak egy kitaláció, teljesen máshogy történt! - vágtam vissza.
- KÉT ÉVSZÁZADA!
El voltam kenődve, mert nem akartam büntetést kapni. Így vártam, hogy meghozza az ítéletet.
- Az a szobor az iskola egyik legidősebb darabja, és eltört... - mondta kétségbe esetten. - Köszönöm, az iskola nevében! - mondta vidáman, majd a kezét nyújtotta.
- Várjunk! Én is segítettem! - mondta kiakadva szegény Debora. Hahaha.